Mi a kutya helyes táplálásának módja az őszi-téli hónapokban?

kutya-osszel 

Mivel javában benne vagyunk az őszben, és a téli időjárás hamarosan beköszönt, itt az ideje alaposan átgondolni a kutyánk étrendjét. Kedvencünk ugyanis ilyenkor sokkal kevésbé aktív, és a rövidülő nappalok miatt nem tud annyi időt a szabadban tölteni és szaladgálni. Ez azt jelenti, hogy egészségének megőrzése, és a túlsúly elkerülése érdekében javasolt más típusú etetésre átállni. Persze az is előfordulhat, hogy erre épp azért van szükség, mert a kutya kinti kennelben él, és a hidegben jelentősen megnő a kalóriaigénye.

Az évszakoknak és az időjárásnak jelentős hatása van életünk számos aspektusára és arra, hogy hogyan érezzük magunkat, ugyanez igaz a kutyákra is. Hozzánk hasonlóan a hideg hónapokban általában ők is kevésbé aktívak, emellett többet alszanak. Ráadásul, ha lehűl az idő, sok kutyatulajdonos nem szívesen viszi ki kedvencét olyan hosszú sétákra, mint tavasszal és nyáron. Ha a kutya kevesebb testmozgást végez, nem fog annyi kalóriát elégetni, és ennek következtében kisebb mennyiségű étellel kell etetnünk. Amennyiben ugyanúgy tápláljuk, mint az év többi részében, fennáll annak a veszélye, hogy plusz kilókat szed magára, ami veszélyezteti az egészségét, többek között az ízületeit.

Miként befolyásolják a rövidebb nappalok a kutya súlyát?

A rövidebb nappalok miatt a kutyatulajdonosoknak kevesebb idejük van arra, hogy sétálni vigyék a kedvenceiket, és sokan a hideg téli reggeleken és estéken vonakodnak kimenni háziállataikkal a szabadba. Ennek eredményeként a kutyák kevesebb kalóriát fogyasztanak, ezért kevesebb étellel kell etetni őket. A rövidebb napok azonban más módon is hatással vannak a kutyára, különösen az anyagcseréjükre. Az emberekhez hasonlóan a tél beköszöntével a kutyák agyában is hormonális változások következnek be, és ez lelassítja anyagcseréjüket. A takarékos gén (thrifty gene) hipotézis szerint az emlősöknek az evolúció során alkalmazkodni kellett az időszakonkénti éhezésekhez, ezért amikor lehetőségük nyílt rá, rengeteg, energiában gazdag élelmiszert fogyasztottak, hogy zsírraktárakat képezve, felkészüljenek az élelem nélküli periódusokra. Az anyagcsere ezen változásai elősegítik a zsír elraktározódását, ami hízáshoz vezet.

Hogyan etessük a kutyát a téli hónapokban?

A táplálkozástudományi szakemberek azt javasolják, hogy a kutyánkat életkorának, egészségügyi állapotának, valamint a tartásának megfelelően etessük, legyen szó lakésban, vagy egy szabadtéri kennelben tartott kutyáról. Ha a kutya edzésprogramja csökken, legyen az sok vagy csak kevés, azt szintén tükröznie kell a naponta adott táplálékmennyiségnek. Tehát, ha kedvencünk nem olyan aktív, és lakásban bent él, akkor egy kicsit mérsékelnünk kell a takarmány mennyiségét, hogy ne hízzon el. Ha azt vesszük észre, hogy a súlya mégis gyarapodni kezd, csökkentenünk tovább a napi kalóriabevitelt, és ha ez még mindig nem vezet eredményre, akkor az állatorvos csökkentett zsírtartalmú étrendet javasolhat kedvencünk számára.

Ne hagyjunk kint a kutya előtt állandóan a száraz ételt, és ez ugyanúgy vonatkozik a téli hónapokra, mint az év többi részére. Sokkal jobb naponta kétszer etetni. Egy dolog, ami kulcsfontosságú a kutya étrendjében, a víz. Nem számít, mennyire van hideg, a kutyákat mindig hidratált állapotban kell tartani, hiszen ugyanolyan gyorsan dehidratálhatnak télen, mint nyáron, főként, ha fűtött lakásban élnek. Mindig ellenőrizzük a kinti vizes edényt, és ha szükséges, vegyük ki belőle a havat és jeget. A hó nem helyettesíti az édesvizet.

A téli ünnepek során sok olyan ételt készítünk, különösen édességet, amelyek veszélyesek a háziállatok számára. A csokoládé egyike ezeknek. A tiltás nem minden ételmaradékkal kapcsolatban van érvényben, a sült pulyka vagy csontleves például egészséges csemegét kínálhat a kutya a számára. Ne essünk kísértésbe, és az ünnepi étkezés alkalmával ne etessük túl az állatot.

A tél folyamán a hideg, száraz időjárás számtalan hatással lehet kutya ízületeire. Ha idősebb, hajlamos az ízületi gyulladásra, vagy a csípő diszpláziája van, érdemes glükózaminban és kondroitin-szulfátban, valamint az omega-3 zsírsavakban gazdag táppal, illetve olyan ízületvédő tápkiegészítőkkel etetni, mint a cápaporc-kivonatot és zöldkagylót Mister Mix Iperartoflex Dogs. A Mister Mix Iper Effe Dogs alkalmazható reumás ízületi gyulladás, szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésénél, megelőző jelleggel is.  

A tél a kutya bundáját negatívan befolyásolhatja. Ha ételallergiája vagy intoleranciája van, a bundája elvékonyodhat és kiszáradhat. A Mister Mix Biotin Forte Dogs szőr-és bőrtápláló, az alapvető táphoz keverve adagolható, és a szőrzetdúsításhoz fontos tápanyagokat foglal magába.

Mi a helyzet a szabadban tartott kutyákkal?

A kinti kennelben élő kutyák esetében némileg más a helyzet, mivel a hidegben az állat szervezete arra törekszik, hogy fenntartson egy bizonyos testhőmérsékletet. Hogy hőt termeljenek, a bőr alatti izmok összehúzódnak, ám az állandó izommunka sok kalóriát emészt fel. A zsírraktárak hamar elhasználódnak, ha a kutya didereg, amitől megnőhet a kalóriaigénye. Bizonyos kutyafajták a hideg időjárást kifejezetten jól tűrik, és a hidegebb éghajlaton élőken általában sűrűbb bundával és nagyobb zsírraktárral rendelkeznek. Ha kint élő, vagy hidegben aktív fajtáról van szó, az állat szervezete több glükózt éget el, hogy a testhőmérséklet stabil maradjon. Ez azt jelenti, hogy olyan kutyaeledelre van szüksége, amelynek zsírtartalma magasabb, mint tavaszi és nyári időszakra kifejlesztett takarmányoké.

Tanulmányok kimutatták, hogy azoknak a kutyáknak, akik jelentős időt töltenek kint hidegben, kétszer-háromszor több élelemre van szükségük. A Mister Mix Iper Energetico Powder Dogs energia- és erőnövelő, és kifejezetten a téli hónapokban ajánlott. A biológiai értéke magas, alkalmazása ajánlott a hosszabb és intenzív fizikai igénybevétel során, különösen hideg környezetben. Alkalmas az erőnlét megújítására a legyengült és az étvágytalanságban szenvedő kutyáknál, mivel a zsírtartalma magas.  Szintén javasolt a  Mister Mix Sport Volare Maxi Dogs, amely nagyobb mennyiségű, a legmagasabb biológiai értékű tápláló fehérjéket, magas glikémiás szénhidrátokat, és közepes láncú zsírsavakat tartalmaz, így kellő energiát szolgáltat. A Mister Mix Speciale Seguita Maxi Dogs magas biológiai értékű takarmány az őszi-téli időszakra, és a rendkívül a nagy energiaigényű kutyáknak fejlesztették ki.  A Mister Mix Sport Resistenza Maxi Dogs biztosítja az energiadús tápanyagbevitelt, mindezt jó minőségű és nagyobb mennyiségű szénhidrátokból, olajokból és zsírokból fedezi.

A kutyákat ugyanúgy befolyásolhatja a szezonális depresszió, mint az embereket. Általában kevesebbet mozognak, és kevesebb napfény éri őket a tél folyamán. Ha kevés az energiája, letargikus, vagy nem szívesen játszik, beszéljünk az állatorvossal, továbbá győződjünk meg arról, hogy kutyatápja elegendő B-vitaminnal rendelkezik-e, ami segít megőrizni a jó kedélyüket. Támogassuk az állat immunrendszerét, mivel a kutyák, akárcsak az emberek, hajlamosabbak megfázni a tél folyamán. A Mister Mix Zip Dogs probiotikum hozzájárulhat a bélflóra egyensúlyának megőrzéséhez. Visszaszorítja a túlzott erjedést a vastagbélben, és elősegíti az emésztőrendszer és a belek megújítását. A bélflórát felépítő probiotikus bélbaktériumok fokozzák a tápanyagok lebontását, felszívódását, illetve szerepet vállalnak az emésztőenzimek termelésében. Nélkülözhetetlen szerepük van a B12- és a B7-vitamin, továbbá a K-vitamin előállításában, és segítik a szénhidrátok lebontását. Védenek a káros mikroorganizmusok ellen, ezzel immunerősítő funkciót töltenek be. Hiányukban emésztési zavarok, székrekedés, felszívódási zavarok alakulhatnak ki.

 

 

Vytvořil Shoptet | Design Shoptetak.cz.